Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás
1. A kellékszavatosságra, termékszavatosságra és jótállásra a Ptk. mindenkor hatályos rendelkezései az irányadók.
a) Kellékszavatosság
A Vásárló a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Ptk. szabályai szerint.
A Vásárló - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
• Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére a Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
• Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a Vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A Vásárló a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
A Vásárló kellékszavatossági igényét a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti.
A kellékszavatossági jogok érvényesítésének egyéb feltételei: A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vásárló igazolja, hogy a terméket a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Vásárló köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
b) Termékszavatosság
A Vásárló a neki a Szolgáltató által eladott termék hibája esetén - választása szerint – az a) pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Termékszavatossági igényként a Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Termékszavatossági igényét a Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Termékszavatossági igényét a Vásárló kizárólag a termék gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Vásárlónak kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
• a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
• a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
• a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Vásárló a gyártóval szemben érvényesítheti.
c) Jótállás
Jótállásra az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) számú kormányrendeletben (a továbbiakban: jótállási Korm.rendelet) foglalt mindenkor hatályos rendelkezések az irányadók.
Hibás teljesítés esetén a jótállási Korm.rendelet alapján a Szolgáltató a jótállási Korm. rendeletben meghatározott termékek vonatkozásában jótállásra köteles. A jótállási Korm.rendelet alapján a Vásárló kijavítást vagy kicserélést kérhet.
A jótállás időtartama 10-250 ezer forint értékű termékek esetén 2 év, 250 ezer forint feletti termékek esetén pedig 3 év.
A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Amennyiben a Vásárló a tartós fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza, illetve – olyan termékek esetében, amelynek jótállása akkor érvényesíthető, ha a beszerelésre szakszervízben került sor és az erre vonatkozó feltételről a vásárlást megelőzően a Szolgáltató tájékoztatta a Vásárlót, valamint az a jótállási jegyen is feltüntetésre került – a Vásárló a terméket szakszervízben szereltette be.
A Szolgáltató törekszik arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a 15 napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Vásárlót tájékoztatja a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.
Ha a jótállási időtartam alatt a termék első alkalommal történő javítása során a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a termék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a terméket 8 napon belül kicserélni.
Ha a jótállási időtartam alatt a termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik - a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában -, valamint, ha a Vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását, és a Vásárló nem kívánja a terméket a Szolgáltató költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Szolgáltató köteles a terméket 8 napon belül kicserélni.
Ha a termék kijavítására 30 napon belül nem kerül sor, - a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - a Szolgáltató köteles a terméket a 30 napos határidő eredménytelen elteltét követő 8 napon belül kicserélni.
A fentiek esetében, ha a termék cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a Vásárló által bemutatott bizonylaton feltüntetett vételárat 8 napon belül a Vásárló részére visszatéríteni.
Egyes termékek esetében a jótállás kizárólag akkor érvényesíthető, ha a termék beszerelésére szakszervízben került sor. Erről a Szolgáltató a termék megrendelésekor, illetve a termék oldalán tájékoztatja a Vásárlót, továbbá a jótállási jegy is tartalmazza az erre vonatkozó tájékoztatást. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát szakszerűtlen üzembe helyezés okozta (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza). Amennyiben a Vásárló az előzetes tájékoztatás ellenére a termék beszerelését nem szakszervízben végezteti el, a jótállás joga elvész.
A Vásárló által kezdeményezett jótállás érvényesítésének feltétele a jótállási jegy bemutatása.
Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igény, illetve termékszavatossági és jótállási igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető, egyébként viszont a Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az a) és a b) pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
d) Jótállási és szavatossági igény bejelentésének módja
A Vásárló bejelentheti jótállási vagy szavatossági igényét a Szolgáltatónak küldött postai levélben vagy elektronikus levélben.
Ekkor a levélnek tartalmaznia kell:
– a Vásárló nevét, címét,
– a termék megnevezését, vételárát,
– a Vásárlás időpontját,
– a hiba bejelentésének időpontját,
– a hiba leírását,
– a Vásárló által érvényesíteni kívánt igényt.